Zipernowsky nyelvi verseny - ahogy én láttam.

Eleinte nem is tudtam, hogy ez milyen nagy jelentőségű verseny. Erről akkor kaptam bővebb felvilágosítást, amikor bekerültem a döntőbe.

Hoppá! Mégis volt értelme a tanulással eltöltött óráknak.

Két nagyon rövid hét következett. Zeneóráimat késő estére toltam, hogy ne akkor kelljen fáradtan tanulnom. Amikor csak tudtunk, Dubiskó tanár úrral bent maradtunk az iskolában három óráig. Most még a gitár tanárom is elnézte, hogy nem gyakorlom a darabjaimat olyan sokat mint szoktam. És egyszer csak hirtelen március 21-e lett. Akkor tudatosult bennem igazán, hogy mire készülök ennyire. Csak álltam a szobám közepén tételekkel a kezemben, de akkor már nem tudtam tanulni. Teljesen máshol jártak a gondolataim. Holnap. El tudok majd egyáltalán aludni? És ha igen, hogyan kelek föl majd reggel? Meg mi lesz egyáltalán holnap?

Hétfőn reggel egy negyed órával előbb keltem fel, mint ahogy az ébresztő keltett volna. A buszon már nem tudtam pihenni sem.

A szóbeli rész már könnyebben ment. Tizediknek voltam kiírva. Nagyon sokára jöttem én, vagyis sokáig tartott a várakozás. Két-három versenyzővel előttem elkezdtünk beszélgetni a Tanár úrral németül, ami valljuk be sokat segített, mert úgy mentem be, hogy németül gondolkodtam. Ami szerintem nem egy nagy hátrány. Természetesen ez csalás, az előadóteremben ülő fiúk szerint. Én is felháborodtam volna, hogy annak a lánynak a felkészítő tanára tud németül. A pláne az, hogy még a lány is tud németül és még beszélgetnek is. Ez tényleg csalás. Na, igen szóval, amikor anyukám elmondta, hogy miről beszélgetnek a teremben ülő fiúk, majdnem összecsuklottam a nevetéstől. Legalább jó kedvvel mentem be. A szóbeli szerintem jól ment. Dubiskó tanár úr és Emese már kint elmondta, hogy milyen témákat húzok majd. Először kihúztam a háziállatos témát és meg is ijedtem, hogy erről kell majd beszélnem, hiszen nincs is háziállatom. Aztán mondta a zsűri egyik tagja, hogy húzzak még egyet. Nagy megkönnyebbülés következett. A második téma a szabadidő: milyen nagy szerencse, hogy ez az egyik kedvenc témám. Erről aztán tudtam beszélni bőven. Még sikerült is egy kicsit megnevettetnem a zsűrit. Tíz perc múlva megköszönték és kimentem. Most már csak az eredményre kellett várnunk. Talán ez tarthatott a legtöbb ideig.

Végül kilencedik lettem. Természetesen nagyon örülök a helyezésemnek, hiszen megdolgoztam érte. És még most is fáradt vagyok egy kicsit. De rengeteget tanultam ez alatt a pár hónap alatt, habár még mindig nem eleget. Van még hova fejlődnöm, ez tény, de azt hiszem, jó úton haladok.

Külön köszönettel tartozom Benedekné Juhász Katalinnak, Szabó Piroska tanárnőnek, Winkler Mátyás tanár úrnak, Dubiskó Szilárd tanár úrnak, aki Pécsen tartotta bennem a lelket, Marik Emesének, aki szintén lejött velem Pécsre helyettem izgulni, minden egyes családtagomnak, akik azóta is elviselik, amikor német tévéműsort nézek a nappaliban-és mindenkinek, aki ez alatt a pár hónap alatt velem volt, és 22-én szorított értem.

Szarka Zsófia
9.C

Vissza az előző oldalra